Az orosz katonai vezetés is ráébredt arra, hogy a lekövethetőség tekintetében milyen súlyos rizikófaktort képviselnek az okostelefonok, így a kormány egy törvénymódosítással megtiltotta a katonáknak a bevetések során az okostelefon használatát.
Ennek az oka leginkább az volt, hogy több esetben is előfordult néhány katonánál, hogy olyan bejegyzéseket írt vagy fotókat közölt saját közösségi oldalain keresztül, melyek tökéletes azonosítóként szolgáltak arról, hogy éppen hol tartózkodnak.
A törvénymódosítás értelmében így a jövőben nemcsak közösségi oldalakat, de okostelefont sem használhatnak bevetések során a katonák, sőt a sajtóval sem közölhetnek ehhez kapcsolódó információkat, ami ráadásul még a családtagokra is igaz lesz, tehát egy családapáról még a gyermekei sem tudhatják meg - papíron -, hogy hová megy bevetésre.
Mint ismert, a múltban számtalan konfliktusa volt az orosz hadseregnek az okostelefonok és a közösségi médiák miatt, az egyik legemlékezetesebb 2014-ben történt, amikor egy orosz katona arról posztolt, hogy éppen Ukrajnába tartanak, holott hivatalosan Oroszország nem is avatkozott be az ukrán belügyekbe a konfliktusok idején.