Az LG új rugalmas kijelzőjét 20 százalékkal nagyobbra lehet nyújtani

2022. november 08.
43.7151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az Az LG Display nemrégiben kifejlesztette egy olyan 12 hüvelykes kijelzőt, mely akár 14 hüvelykes kijelzővé lehet nyújtani, a vállalat szerint a jövőben olyan rugalmas termékeken lehet majd alkalmazni az innovatív újdonságot, mint például a ruhák.

A technológiai cégek évek óta dolgoznak azon, hogy a kijelzők minél rugalmasabbak legyenek, lehessen őket hajtogatni vagy akár megnyújtani. Az Intel és a Samsung szeptember végén mutatta be csúsztatható kijelzőjét, most pedig az LG jelentette be újdonságát. A különleges display húzható, hajlítható és össze is lehet csavarni, annyira rugalmas.

A cég a kontaktlencsékhez hasonló szilíciumból építette az alapanyagot, ami 40 mikrométernél kisebb mikro-LED-eket tartalmaz fényforrásként. Mindehhez az LG rugó alakú áramköröket alkalmazott a hajlítás és a hajtogatás érdekében. A kijelzőből még csak prototípus érhető el, a kutatás 2024-ben fejeződik be. A jövőben ezeket a kijelzőket főleg ruhákon képzeli el a vállalat, például elsősegélynyújtók egyenruháján.

Az LG új rugalmas kijelzőjét 20 százalékkal nagyobbra lehet nyújtani - 2. kép

5 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 6 hónapja és 1 napja

Ez már valami! meglepett smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 1 napja

Ez rohadt menő! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

Ejha, ez sok lehetőséget nyithat meg! Húzásra nagyobb monitor meg ilyenek. mosolygó smiley

válasz erre

zender

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

Az komoly cucc! meglepett smiley

válasz erre

betyár

1 éve, 6 hónapja és 2 napja

Na ez tényleg nagyon innovatív. meglepett smiley

válasz erre