Még mindig nem tudjuk eldönteni, hogy a szokásos "kisebb" frissítés, vagyis az iPhone 7S és 7S Plus mellé valóban kapunk e iPhone 8-at vagy esetleg a kisebb lépést elhagyva rögtön egy új generációval rukkolnak majd elő. A megbízhatóbb forrásokból érkező hírek alapján azonban már néhány dolog körvonalazódik, mint például az, hogy a hajlított kijelzőket a Samsung szolgáltathatja majd, ami abszolút hihető, hiszen a dél-koreai óriás ezen a téren jelenleg piacvezető.
Nemrég azonban egy másik dél-koreai óriással kapcsolták össze az amerikai céget, méghozzá az LG-vel. Az új iPhone-ok egyik újítása ugyanis a 3D-s arcfelismerés lehet, melyhez állítólag az LG Innotek szállítja majd az előlapi kamerát. Az együttműködés nem új-keletű, hiszen az iPhone 7 Plus dupla hátsó kameráját is ők szállítják.