Sőt mi több, az LG rögtön három típusát is bejelentette az újdonságnak - amelyekről a hétvégi IFA kiállításon bővebben is hallhatunk majd -, ezáltal a Google Cast-kompatibilis ducibb modell mellett az első olyan változatot, amely a világon elsőként 144Hz-es frissítési rátával rendelkezik. Lássuk őket kicsit alaposabban is!
A nagyobb modell, avagy az LG 38UC99 képes lesz elérni a 3840x1600-as felbontást, ezáltal lehetővé téve a 4K-videók lejátszását, valamint az ultra-széles panorámafotók megjelenítését is. A megjelenítő nem csak a világ eddigi legnagyobb ultra-széles monitorja lett, hanem elsőként tartalmaz USB-C portot, de találhatunk majd rajta két Bluetooth hangszórót is a teljesség kedvéért. Érkezésére szeptember közepén számíthatunk 1500 dolláros, avagy több mint 400 ezer forintos áron.
A másik monitor a 34 hüvelykes LG 34UC79G egy kicsit kisebb ugyan, de még így is ultra-széles megjelenítővel rendelkezik, és több oka is van annak, hogy inkább ezt válasszuk magunknak, a novemberi megjelenés, valamint a 600 dolláros - körülbelül 160 ezer forintos - árkategória mellett. Ezt a megjelenítőt ugyanis a cég elsődlegesen a játékosok számára fejlesztette ki, akik ilyen szélességben most először élvezhetik a 144Hz-es frissítési rátát és az AMD FreeSync technológiát.
Ehhez hasonló specifikációkkal rendelkezik majd az LG 34UM79G is, ami a fentiekhez mérten tradicionálisabb megjelenítéssel bír, ellenben 700 dolláros ára - több mint 190 ezer forint - és októberi megjelenése mellett Google Cast támogatással jön.