Az írók sztrájkja miatt leállt a Spider-Man 4 fejlesztése

2023. június 01.
18.7121
csirkee profilja, adatai
csirkee
Néhány hónappal ezelőtt Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke megerősítette, hogy érkezik a Spider-Man folytatása, melyben ismét Tom Hollandot láthatjuk majd a főszerepben, ám most a legfrissebb hírek szerint a filmmel kapcsolatos munkálatok leálltak a forgatókönyvírók sztrájkja miatt.
 

Immáron lassan egy hónapja tart Hollywoodban az írók sztrájkja, ami miatt már több nagyobb filmes projekt is leállt, például a Stranger Things, az új Penge film és most a Spider-Man 4. része is. Amy Pascal, a Pókember franchise producere a Variety magazinnak adott interjúban árulta el, hogy készül a film, de most egyelőre leálltak a munkálatok.

A producer azt is elmondta, hogy amint pont kerül a sztrájk végére, azonnal elkezdenek dolgozni a projekten, a történet már kész, ott fog folytatódni, ahol a Pókember: Nincs hazaút véget ért. Egyelőre sok mindent nem lehet tudni a filmről, de Tom Holland egészen biztosan visszatér, ezzel pedig ő lesz az első színész, aki megkapja a Pókember franchiseban a negyedik részt. Tobey Maguire féle Pókember negyedik részét anno törölték, majd a franchise újraindult Andrew Garfield A csodálatos Pókember filmjeivel, de az csak két részt élt meg.
4 hozzászólás

petrovicsz

4 hónapja, 1 hete és 5 napja

Nekem nem fog hiányozni.

válasz erre

Ronalddo

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Ez igazán csak a producereknek probléma szerintem.

válasz erre

Fikarc

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Nem értem, ezt minek engedik, meg azt sem hogy addig miért nem lehet dolgozni rajta...

válasz erre

Kisfaludy82

4 hónapja, 1 hete és 6 napja

Hát ez most mindenre rányomja a bélyegét Hollywoodban.

válasz erre