Az HBO két évad után elkaszálta a népszerű kosaras sorozatot

2023. szeptember 18.
13.2481
csirkee profilja, adatai
csirkee
Mindössze két évad után a streaming platform úgy döntött, hogy nem folytatja a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése című szériát, mely a kosaras sport egyik legmeghatározóbb korszakát mutatta be, a döntést nem indokolta meg a stúdió, ám várható volt, hogy nem kap folytatást.
 

Még tavaly márciusban jelent meg a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése című sorozat, melynek első évadáról mi is írtunk egy sorozatkritikát. A széria a Los Angeles Lakers kosárlabda csapat elképesztő sikeréről, valamint a legmeghatározóbb alakjairól, mint például Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar.

Az első évad a csapat 1979/80-as bajnoksága idején játszódott, míg a második évad, ami idén nyáron debütált az HBO-n és HBO Max-on, az 1980 és 1984 közötti időszakot mutatta be. A napokban ért véget a második évad és sajnos egészen biztosan nem lesz folytatása, ugyanis az HBO a Variety magazinnak megerősítette, hogy a Győzelmi sorozat itt véget ér. A széria producere júliusban még abban reménykedett, hogy lesz folytatás, mivel egy ilyen történetet nem lehet röviden elmesélni.
3 hozzászólás

Mordorer

2 hete és 1 napja

Egyáltalán nem meglepő.

válasz erre

Ronalddo

2 hete és 2 napja

Gondolom a kutyát nem érdekelte.

válasz erre

Kisfaludy82

2 hete és 2 napja

Nem csoda, dög unalmas.

válasz erre