Az Emirates Airline elnöke szerint a jövőben az MI másodpilótaként irányíthatná a repülőgépeket

2023. május 05.
24.5871
Advertisement
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai fejlődése a mesterséges intelligencia megjelenése a különböző iparágakban, mely elsősorban a ChatGPT-t megjelenésének köszönhető, és úgy tűnik a repülőgépgyártók is azon dolgoznak, hogy a jövőben ők is MI-t tudjanak majd használni.

A légitársaságok már vizsgálják annak lehetőségét, hogy a jövőben a másodpilótát akár egy mesterséges intelligencia is leválthatja, így majd csak egy pilótára lesz szükség. Ezzel leküzdhetnék a személyzethiányt és csökkentenék költségeiket is. Tim Clark, az Emirates elnöke szerint a mesterséges intelligencia nagy hatással lesz a légiközlekedési ágazatra.

Az 1950-es években a pilótafülkében egy öttagú legénységre volt szükség, manapság már csak kettőre - hosszabb utakon háromra -, ugyanis időközben megjelent a robotpilóta, ami megkönnyítette az utazást. A jelek szerint a következő mérföldkő az MI megjelenése lesz, ami elhozza azt az időszakot, amikor már csak egy emberi pilótára lesz szükség. Ám mindaddig még nagyon sok teszten kell átesni és az sem garantálja, hogy lecserélnék teljesen a másodpilótát egy mesterséges intelligenciára.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Hát ez nem hangzik túl jól. Több száz ember élete ne gépeken múljon, hanem az emberi logikán, a józan észen. Segítsen, de ne helyettesítsen egy embert.

válasz erre

Kisfaludy82

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Nem biztos hogy örömmel ülnék fel egy ilyen gépre..

válasz erre

Porthos

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Már most is mindent robotika csinál egy repülőn, nem lenne nagy különbség.

válasz erre

inkognito

11 hónapja, 2 hete és 6 napja

Robotpilóta mellett ez simán működhet.

válasz erre