Rejtélyes haláleset miatt nyomoznak az amerikai hatóságok, miután a Google New York-i irodájában holtan találtak rá saját asztalánál a keresőóriás egyik mérnökére, a mindössze 22 éves Scott Krulcikra.
Az eset még múlt hét pénteken, este 9 óra magasságában történt, azonban csak most kapott nagyobb nyilvánosságot, az első beszámolók szerint pedig a mérnök az asztalán, a bekapcsolt számítógép előtt feküdt, és bár megtalálói megpróbálták újraéleszteni, azonban sajnos már nem tudták visszahozni az életbe.
A kiérkező orvosszakértő első vizsgálata alapján a férfin nem találtak semmilyen külsérelmi nyomokat, ugyanakkor olyan egészségügyi problémák sem voltak ismertek, melyek előidézhettek volna halálesetet, így a későbbi boncolás szolgálhat majd magyarázattal a rejtélyes történésekre.