Az Apple lehetővé teszi a dél-koreai alkalmazásoknak, hogy harmadik fél fizetési rendszereit használhassák

2022. június 30.
48.2311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Meglepő lépésre szánta el magát a cupertinó-i vállalat, ugyanis a dél-koreai App Store-ban megjelent alkalmazások fejlesztőinek már nem kell a cég saját alkalmazáson belüli fizetési rendszerét használniuk, ehelyett akár harmadik fél által működtetett rendszert is használhatnak.

Régóta vitatott az Apple saját alkalmazáson belüli fizetési rendszere, ami miatt már sokszor kellett a bíróság elé állnia. Dél-Koreában nemrégiben egy törvénymódosítás miatt kellett frissíteni az App Store alkalmazáson belüli fizetési rendszerét. A fejlesztők az cég által előzetesen jóváhagyott külső szolgáltatók segítségével fogadhatnak majd kifizetéseket.

A tavaly elfogadott jogszabály megakadályozza, hogy a nagy platformtulajdonosok - mint például az Apple vagy a Google - arra kényszerítsék a fejlesztőket, hogy saját alkalmazáson belüli fizetési rendszereiket használják. Bár mindkét gigavállalat tiltakozott a jogszabály ellen, ám végül mégis megszavazták. Ennek ellenére az Apple továbbra is 26 százalékos jutalékot kíván beszedni a harmadik felek rendszerein keresztül történő fizetésekért.
4 hozzászólás

Porthos

3 éve, 1 hónapja és 6 napja

Na az kemény! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 1 hónapja és 7 napja

Majd megemelik ott az appok árát... röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

3 éve, 1 hónapja és 7 napja

Hát a törvény, az törvény... mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

3 éve, 1 hónapja és 7 napja

Remélhetőleg ez hamarosan mindenhol így lesz.

válasz erre