Az Apple is felért a 4 billió dolláros vállalatok körébe, miközben az Nvidia már az 5 billióhoz közelít

2025. október 29.
4.3501
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén nyáron először a chipeket gyártó Nvidiának sikerült elérnie a világon a 4 billió dolláros vállalati értéket köszönhetően az erős részvényeknek, most pedig ugyanez sikerült az Applenek is, akinek a részvényei kedden szárnyaltak, részben az új iPhone-ok népszerűségének köszönhetően.
 

Az Apple a harmadik olyan vállalat a világon, akinek sikerült elérnie a 4 billió dolláros vállalati értéket - természetesen csak rövid ideig. Az elemzők szerint ez első sorban az új iPhone szériának köszönhető, mely nagy népszerűségnek örvend. Elemzők szerint ezt a szintet már rég elérte volna a vállalat, ha a mesterséges intelligencia területén sikerül egy életképes ökoszisztémát felépíteni.

Mindeközben az Nvidia már közelít az 5 billió dolláros határhoz, miután kedden egy sor bejelentést követően 5%-kal emelkedtek a részvényárak. A vállalat számos újítást mutatott be éves GPU Technology Conference rendezvényén, ahol bemutatták az Uberrel, a Palantirral, a Nokiával és az Oracle-lel kötött partnerségeket is. A vállalat piaci értéke a keddi kereskedési nap végén 4,89 billió dollár volt.
elérnie a világon a 4 billió dolláros vállalati értéket köszönhetően az erős részvényeknek, most pedig ugyanez sikerült az Applenek is, akinek a részvényei kedden szárnyaltak, részben az új iPhone-ok népszerűségének köszönhetően.'>
4 hozzászólás

Levi87

1 hete és 6 napja

Hihetetlen, micsoda vagyont birtokol néhány cég. meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

2 hete

Elképesztő, felfoghatatlan összegek... meglepett smiley

válasz erre

TEchie

2 hete

Az bizony nem kevés pénz.

válasz erre

inkognito

2 hete

Nem semmi meglepett smiley

válasz erre