Az Apple egyik volt alkalmazottja Kínának kémkedett és ellopta az önvezető autó forráskódjait

2023. május 17.
25.5401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Iparági kémkedéssel vádolják azt a 35 éves Weibao Wang-et, aki két éven keresztül dolgozott az Apple-nek az önvezető technológia fejlesztési részlegén, ám mindeközben egy kínai vállalatnál is leszerződött, és több alkalommal is ellopta az önvezető autó terveit és a szoftver forráskódjait.

Már nem először vádolnak meg kémkedéssel és lopással olyan mérnököt, aki korábban az Apple autonóm technológiát fejlesztő részlegén dolgozott. A dolgozóknak minden esetben titoktartási szerződést kell aláírniuk. Az amerikai ügyészség által említett férfi, Weibao Wang amint lebukott, Kínába menekült, így esély sincs arra, hogy felelősségre vonják.

Wang egyébként 2016-ban kezdett el dolgozni a techvállalatnál, majd a későbbiekben egy meg nem nevezett kínai szintén önvezető autón dolgozó vállalattal is szerződést kötött. 2018-ban távozott az Apple-től, a hatóságok házkutatást is tartottak a férfinál, aki akkor azt mondta, hogy nem tervezi elhagyni az országot - még aznap vett egy repülőjegyet a kínai Kanton városába. Tettéért 10 év börtön is kaphat, ha egyszer Kína kiadja az Egyesült Államok részére.
4 hozzászólás

inkognito

2 éve, 1 hónapja és 10 napja

Azt már sosem kapják el.

válasz erre

Porthos

2 éve, 1 hónapja és 10 napja

Azért ilyenkor tombolhat az Apple. meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 1 hónapja és 11 napja

Uhhh szerintem hajtóvadászat lesz utána. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 1 hónapja és 11 napja

Menjmááááááár!!!!! meglepett smiley

válasz erre