Bár a legtöbb ember számára kézenfekvő lenne, hogy ha egy adott vállalatnál dolgozik, akkor legalább nagy nyilvánosság előtt ne szidja cégének saját termékeit, de Jony Ive számára úgy tűnik, hogy semmi sem szent.
Az Apple vezető dizájnere ugyanis a Smithsonian magazin munkatársainak egy interjúban nemrégiben élesen bírálta az iPhone 7-et és annak nagyobb változatát, szerinte ugyanis a tavaly megjelent készülék teljesen elavult, mára pedig úgy tekint rá, mint egy zavaros architektúrára egy csinos házba csomagolva.
Ive szerint egyébiránt csak az iPhone X miatt beszél ilyen keményen a tavalyi modellről, ugyanis mindig egy ilyen okostelefonról álmodott, mert úgy véli, egy modern mobilnak ma úgy kell kinéznie, mint az iPhone X-nek, de megdicsérte az A11 Bionic lapját is, amit állítása szerint három éven át fejlesztettek a cégen belül.