Az Apple állítólag egy szoftveres vércukorszint-figyelőt tesztelt

2024. október 27.
7.4891
csirkee profilja, adatai
csirkee
A techvállalat már évek óta próbál egy vércukorszint-mérőt építeni Apple Watch készülékébe, de egyelőre nem sikerült olyan technológiát alkalmaznia, ami vérminta nélkül képes lenne mérni a vércukrot, most azonban állítólag egy szoftveres újdonságot teszteltek.

A Bloomberg értesülései szerint az Apple egy olyan alkalmazást tesztelt a cukorbetegek számára, mely képes segítséget nyújtani étrendjük és életmódjuk kezelésében. Mivel a vállalat egyelőre nem képes arra, hogy tűszúrás és vérminta nélkül képes legyen mérni az emberek vércukorszintjét, ezért egy szoftveres megoldást tesztelt, miközben az Apple nem tervezi az alkalmazás kiadását.

Az alkalmazást a vállalat dolgozói próbálták ki, akiknek vérvizsgálattal kellett igazolniuk, hogy prediabéteszesek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincs cukorbetegségük, de fennáll a veszélye a betegség 2-es típusú változatának kialakulásának. A teszt során aktívan figyelték a vércukorszintet, az étkezésüket és mindezt naplózták. A rendszer lényege, hogy megmutassa a fogyasztóknak, hogy bizonyos élelmiszerek hogyan befolyásolhatják a vércukorszintet, például kevesebb tészta, több zöldségfogyasztás.

Az alkalmazástesztet egyelőre felfüggesztették, hogy az Apple más egészségügyi funkciókra összpontosítson. De nem kizárt, hogy a jövőben ezt a funkciót beleépítik az Egészség alkalmazásukba, ugyanis jelenleg nincs arra lehetősége a felhasználóknak, hogy naplózzák étkezéseiket.
5 hozzászólás

Fikarc

6 hónapja, 1 hete és 2 napja

Jöhetne már, sokaknak lenne nagyon nagy segítség.

válasz erre

Kisfaludy82

6 hónapja, 1 hete és 2 napja

Wooooow!!!! Hajrá! mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

6 hónapja, 1 hete és 2 napja

De rég óta pletykálgtaják ezt. Viszont az egyetlen akitől elfogadnék ilyen mérést, az bizony az Apple.

válasz erre

CharlieFirpo

6 hónapja, 1 hete és 3 napja

De mneő lenne! mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

6 hónapja, 1 hete és 3 napja

Jó lenne, ha már valóban érkezne egy megbízható eszköz erre is!

válasz erre