Az amerikaiak még mindig bizalmatlanok az önvezető autókkal szemben

2017. március 14.
2.9081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Habár az önvezető autók kapcsán a szakemberek mindent megtettek annak érdekében, hogy a masinák biztonságosak legyenek, azonban egyetlen dologgal nem számolt az iparág, mégpedig azzal, hogy az emberek miként viszonyulnak majd az efféle gépjárművekhez.

Az INC kutatása szerint ugyanis ezen a téren komoly problémák, mondhatni hiányosságok és előítéletek vannak még az amerikai társadalomban, lévén a megkérdezett lakosság több mint fele látni sem akarja az utakon az önvezető járműveket, noha 60 százalékuknak nincs gondja azzal, ha sofőr nélküli segédtechnológiák, például automata parkoló szisztéma kerül egy vezethető gépkocsiba.

A kutatás rávilágít arra, hogy a bizalmatlanság érthető, és meglepően kezdeti, hiszen azok a megkérdezettek, akik már láttak önvezető járművet, esetleg ki is próbálták, azoknak a 75 százaléka már megbízott az adott technikában.

Az újdonság felé egyébiránt a tengerentúlon is a fiatalabbak nyitottabbak, ezáltal esetükben csak 43 százalékra tehető azok száma, akik tartanak az önvezető autóktól.
3 hozzászólás

Harder

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Kell legalább egy komplett új generáció ahhoz hogy elfogadják ezt az új technológiát. Addigra az árak is normalizálódnak majd. Talán.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nem az a kérdés, hogy az önvezető járművekben lehet-e bízni, hanem az, hogy mikortól. Előbb-utóbb jobbak lesznek a valódi sofőröknél, de még azért gyerekcipőben jár a dolog. Habár némelyik országban olyan vállalhatatlan a közlekedés, hogy máris áldás lenne nekik, ha csak ilyenek mennének.

válasz erre

techiii

8 éve, 10 hónapja és 9 napja

Nem meglepő. Nehéz azt megszokni, h egy gép vezet helyetted.

válasz erre