Az Amerikai Légiközlekedési Hivatal végre leszámol a floppy lemezekkel és a Win95-tel

2025. június 12.
5.8671
csirkee profilja, adatai
csirkee
Nehéz elképzelni, hogy az Amerikai légiforgalmi irányító rendszer még mindig 30 éves technológiával működik, azaz a gépek irányítását papíralapon és floppyk segítségével végzik, miközben a számítógépeken még mindig a Windows 95 fut, de ez hamarosan megváltozik.
 

Az Amerikai Légiközlekedési Hivatal (FAA) vezetője bejelentette, hogy frissítést hajtottak végre a közelmúltban rendszereiken, és végre megszűnik a 30 éves Windows 95 operációs rendszer használata, és ezzel együtt megszűnnek a floppy lemezek is. Chris Rocheleau szerint ez a frissítés az ország legfontosabb infrastrukturális projektjének tekinthető, amivel nem tudunk nem egyetérteni.

A hivatal a frissítéstől azt várja, hogy kevesebb lesz a légiközlekedési baleset és biztonságosabb lesz az infrastruktúra is, bár egyesek szkeptikusak ezzel, ugyanis a világszerte bekövetkező repülőgép-balesetek körülbelül háromnegyedéért a pilóták a hibásak. Az FAA igyekszik minél gyorsabban lecserélni mindenhol a rendszereket, ám becsléseik szerint lesznek olyan rendszermodernizációs projektek, melyek még 10-13 évig nem fejeződnek be.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

1 hónapja,

Ideje volt! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

1 hónapja,

Jobb később mint soha. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 hónapja,

Az a kemény! röhögő smiley

válasz erre

inkognito

1 hónapja,

Jézusom meglepett smiley elképesztő, hogy 2025-ben még itt tartunk.

válasz erre