Az AMD-nek tavaly körülbelül 26 000 alkalmazottja volt, ez azt jelenti, hogy a négy százalék több mint ezer embert jelenthet. A munkaerő leépítése mögött az erőforrások és a növekedési lehetőségek összehangolása áll - állítja a vállalat. Azt nem tudni, hogy milyen részlegekről fognak elküldeni embereket, de azt megerősítette a cég, hogy jól fog bánni az érintett munkavállalókkal.
Ez a hír egy meglehetősen vegyes harmadik negyedéves eredményjelentés után érkezett. A cégnek sikerült növelnie a profitot és a bevéltet is, de az AI chipek területén nagyon küszködik még a vállalat, nehezen tudja felvenni a versenyt az Nvidiával szemben. A szakértők azonban közel 33 milliárd dolláros bevételt jósolnak az AMD-nek 2025-ben, köszönhetően a következő generációs GPU-knak.