Az eredeti Robotzsaru a nyolcvanas években debütált, amit követett egy televíziós sorozat, valamint további filmek és 2014-ben a reboot. Az Amazon szerint egy ilyen sorozat elindítása most, 2023-ban talán sikeresebb lehet, hiszen a mesterséges intelligencia korszakában vagyunk. 2019-ben egyébként már fejlesztés alatt állt egy A Robotzsaru visszatér címen futó film.
Először csak egy sorozatot indítanának el, de a későbbiekben filmet is készítenének. Hasonló tervei vannak az Amazonnak a Csillagkapuval is, mely inkább a '90-es és a 2000-es években vált népszerűvé. Készült belőle film és sorozat is. A stúdió felélesztené a sorozatot, ám egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni a projektekkel kapcsolatban, hiszen az MGM megvásárlásával több népszerű franchise joga is hozzájuk került.