Az Amazon égisze alatt készül a Kegyetlen játékok kultikus film sorozat adaptációja

2023. június 03.
17.7421
Advertisement
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még 1999-ben jelent meg a Kegyetlen játékok című kultikus thriller, melyben olyan színészek kaptak szerepet, mint például Ryan Phillippe, Reese Witherspoon, Sarah Michelle Gellar és Selma Blair, az Amazon nemrégiben jelentette be, hogy a film alapján készül a sorozat, most a szereplőkről is kiderült néhány infó.

Az eredeti film még az 1782-ben írt Les Liaisons dangereuses című regény alapján készült, ami nyomon követte a gazdag tinédzserek szexuális feszültségeit és csábítási kísérleteit egy New York-i elit előkészítő iskolában. A '99-ben megjelent filmet még további két rész követett, ám azok már nem lettek olyan sikeresek, mint az első.

Az Amazon Prime a közelmúltban jelentette be, hogy a filmek alapján egy sorozatot készít, melyhez már sikerült is megtalálniuk a főszereplőket. A Variety beszámolója szerint Sarah Catherine Hook (Az első áldozat), Zac Burgess és Myra Molloy (A srác nem jár egyedül) kapták a főszerepeket. A filmből is visszatér majd néhány színész, köztük Sean Patrick Thomas, aki egy teljesen új karaktert fog alakítani. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy az alkotás mikor fog megjelenni.
3 hozzászólás

Porthos

10 hónapja, 2 hete és 5 napja

Minek? meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

10 hónapja, 2 hete és 5 napja

Nekem ez teljesen kimaradt.

válasz erre

Fikarc

10 hónapja, 2 hete és 5 napja

Ebből sorozat? meglepett smiley Minek? meglepett smiley Ráadásul dögunalmas is.

válasz erre