Az Amazon 1 milliárd dollárt fizetett a James Bond filmek kreatív irányításáért

2025. február 22.
6.1130
csirkee profilja, adatai
csirkee
A napokban fény derült arra, hogy az Amazon MGM stúdió megszerezte a James Bond-franchise teljes irányítását, így mostantól az ő kezükbe kerültek a kreatív döntések is, miután sikerült megállapodást kötni Barbara Broccoli és Michael G Wilson producerekkel, amiért nem kevés pénzt fizetett a stúdió.

Az elmúlt években több pletyka is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy ki fogja alakítani a soron következő Bond filmben a 007-es ügynököt, ám mai napig erre nem derült fény, miután a producerek és a stúdió nem tudott megegyezni. Emiatt veszélybe került a több milliárd dollárt érő franchise jövője, és talán ezért döntött úgy az Amazon, hogy nem kevés pénzért a kreatív irányítást is megvásárolja.

A hírek szerint az Amazon MGM stúdió 1 milliárd dollárt fizetett a producereknek azért, hogy végre helyes irányba terelje a franchise jövőjét és megtalálják a következő Bondot. A jövőben a Broccoli családnak már nem lesz befolyása arra, hogy a stúdió kit választ majd Bond szerepére, de az együttműködés pontos részleteit nem ismerni.
megszerezte a James Bond-franchise teljes irányítását, így mostantól az ő kezükbe kerültek a kreatív döntések is, miután sikerült megállapodást kötni Barbara Broccoli és Michael G Wilson producerekkel, amiért nem kevés pénzt fizetett a stúdió.'>
3 hozzászólás

Hentes

3 hónapja, 1 hete és 5 napja

Hát akkor ennek a franchise-nak is befellegzett...

válasz erre

CharlieFirpo

3 hónapja, 1 hete és 6 napja

Hú de nagyon rossz az irány...

válasz erre

muki

3 hónapja, 1 hete és 6 napja

Jesszusom ******'>*******. meglepett smiley

válasz erre