Az AI már gyakran drágább, mint egy emberi alkalmazott

2026. június 01.
4.6571
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy most érkeztünk el a nagy AI lufi kipukkanásához, miközben ugyanis az amerikai vállalatok az utóbbi hónapokban tokenekben és nem emberi alkalmazottakban gondolkoztak, most fordulni látszik az a bizonyos kocka.

A Gizmodo beszámolója szerint ugyanis egyre több nagyvállalatnál, így a Microsoftnál, az Ubernél, a Metánál és még az Amazonnál is bevezették az úgynevezett token maximalizálás fogalmát, azaz nem lehet korlátlanul alkalmazni a mesterséges intelligenciát, mert az költségesebb lett, mint egy emberi alkalmazott.

A lap szerint például a Microsoft felmondta a Claude Code licencek nagy részét, az Uber igazgatója pedig egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a mesterséges intelligenciába fordított kiadásaik egyre nehezebben igazolhatók, míg a Meta és az Amazon hangzatos kijelentések nélkül, csendben vezette be a tokenek korlátozását.

Egyre több aggasztó hír érkezik az AI alkalmazásának költséges mivoltáról, egy MIT-kutatás például kimutatta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásának termelékenységnövelést előidéző hatzása az esetek 95 (!) százalékában nem igazolható vagy nem éri el a kívánt célt. Ez a jövőre nézve óriási fordulatot jelez az AI vállalati környezetben való felhasználásának tekintetében!
5 hozzászólás

Fikarc

1 hónapja, 2 hete

Nos, finoman szólva nem vagyok meglepve.

válasz erre

betyár

1 hónapja, 2 hete

Na. Végre kimondják.

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 2 hete

Használni tudni kell, ahhoz meg olyan ember kell aki drága. Ennyi.

válasz erre

techiii

1 hónapja, 2 hete

Hát igen, tök az AI de még korántsem képes teljesen kiváltani az embert.

válasz erre

TEchie

1 hónapja, 2 hete

Néhányan mondogattuk ezt már eddig is, de a legtöbben ezen röhögnek...

Hát tessék.

válasz erre