A Bloomberg forrásai szerint az Apple szeretné növelni 3D nyomtatással készülő termékpalettáját, sőt egészen pontosan az alumínium 3D nyomtatás módjait vizsgálja, ami nem újdonság a részükről, de most szélesítenék a palettát.
A hírek szerint ugyanis a gyártó bevonná ezt a technológiát az iPhone- és Apple Watch gyártási folyamatába is, ami teljesen megváltoztatná a folyamatot, sőt hatékonyabbá tudná tenni a kapcsolódó termékek nagyüzemi elkészítését.
Nem ez az első alkalom, hogy az Apple 3D nyomtatással készít termékeket, ott volt például az Apple Watch Ultra 3, ami 3D nyomtatott titánból készült, de alkalmazták már részegységeknél is, így például az iPhone Air USB-C portjának elkészítéséhez.
Hogy miért jó vásárlói szemmel? Mert a 3D nyomtatású alumínium egy olcsóbb gyártási technológia, amivel ha nem is csökkennek majd az iPhone vagy az Apple Watch indulóárai, de legalább biztosítja az Apple, hogy egy-két évig legalább emiatt ne is legyen szükség áremelésre.
