Adatokat gyűjt a Windows 10

2014. október 07.
1.0661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Érdekes módon gyűjt információkat a Windows 10, már kipróbálható verziója.

Ha megnyit egy fájlt, információkat gyűjthetünk magáról a fájlról, a megnyitására használt programról, valamint a megnyitáshoz szükséges időről is ? figyelmezteti a múlt héten bemutatott Windows 10 technikai előzetesét telepítő felhasználókat a Microsoft.

A nagyjából soha, senki által el nem olvasott ? az Inquirer által viszont átnézett ? felhasználási feltételek között azonban még furcsább kitétel is szerepel. A vállalat kijelenti, a telepítéssel engedélyt adunk neki, hogy figyelje számítógépünk billentyűzetét, az azon beírt szöveget pedig a gépről továbbítsa szervereire.

A fájlok és a billentyűleütések megfigyelése okaként a cég a Windows továbbfejlesztését nevezi meg: az előbbivel a fájlkezelés gyorsaságán, utóbbival pedig a szövegbevitelkor hasznos automatikus kiegészítés funkción szeretnének javítani. Ezzel együtt viszont adatvédelmi szempontból legalábbis szokatlan az információszerzés ilyen módja, főleg annak fényében, hogy a Windows 10 ingyen letölthető próbaverziója a fenti adatok mellett a felhasználót egyértelműen azonosító adatokat is gyűjti: név, email cím, érdeklődési kör, használt eszköz, programok és csatlakozott hálózatok.

[caption id="attachment_14472" align="aligncenter" width="498"] Fotó: Microsoft[/caption]

Hogy később ez milyen vitát, kellemetlenséget fog felvetni egyelőre nem tudjuk. De biztos (már most is), hogy a felhasználók nem mennek el mellette szó nélkül. A sima "Feedback" funkció is tökéletes arra, hogy a tesztelni kívánt felhasználók értékes információkat küldjenek a redmondi cégnek.
nincs még hozzászólás