A Zoom videókonferencia-platform továbbra is lejtmenetben van

2022. május 18.
46.0901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
cuckoo profilja, adatai
cuckoo
A pandémia berobbanásával számos cég, köztük a Zoom videókonferencia-platformja is hatalmas növekedésnek indult, hiszen meg kellett oldani a távolságtartás okán létrejött kapcsolódásokat - ám most úgy tűnik, hogy a platform továbbra is lejtmenetben van.

Mindezt az is nagyon jól mutatja, hogy 2020 októberi csúcson elérte a 160 milliárd dollárt a Zoom cégértéke is. Két évvel a pandémia egyik kritikus időszaka után a techpiac megereszkedett és a Zoom részvényeinek az árfolyamai is csökkeni kezdtek. Jelenleg 83%-kal érnek kevesebbet a részvények, mint 2020-ban. Idén a piaci kapitalizációjának közel felét vesztette el - 54 milliárd dollárról 27 milliárd dollárra zuhant vissza a piacon.

A Zoom mellett persze más cégek is rohamtempóban érzik a változás szelét, köztük a Netflix is, akik jelenleg többféle trenddel és újítással próbálkoznak, hogy regisztrálókat tudjon bevonzani. A sorban van a Meta, a Pinterest is. A Zoom "kimerülésre" a későbbiekben biztosan igyekeznek megoldást találni, amivel az aktív felhasználók ismét úgy fogják használni az oldalt, mint a lezárások alatt.
4 hozzászólás

Porthos

2 éve, 1 hónapja és 1 napja

Más cégnél ez már csődöt jelentene! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

2 éve, 1 hónapja és 2 napja

Mondjuk azt se értem mitől ért annyit amikor csak a botrányokról volt ismert. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

2 éve, 1 hónapja és 2 napja

Kemény, ezt azért nem hittem volna. meglepett smiley

válasz erre

techiii

2 éve, 1 hónapja és 2 napja

Nyilván. Ez egy fellángolás volt a pandémia alatt ennyi.

válasz erre