A Xiaomi szerint az SU7 EV járművük felülmúlhatja a Porschét és a Teslát is

2023. december 29.
4.6811
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén novemberben mutatkozott be a kínai márka első elektromos autója, az SU7, mely a gyártó szerint felülmúlja majd a Porschét, ráadásul sokkal több technológiát tartalmaz, mint a Tesla, ám az árakról egyelőre semmit sem lehet tudni.

A Xiaomi SU7 két változatban lesz elérhető a jövőben: a kétmotoros összkerék-hajtású SU7 Max és az egymotoros hátsókerék-hajtású SU7 - korábban egy SU7 Pro modellről is szó volt. A vállalat állítása szerint az SU7 Max hatótávolsága akár 800 km is lehet, gyorsulása pedig felülmúlja majd a Teslát és a Porsche Taycan Turbót, ugyanis 0-100 km/h-t mindössze 2,78 másodperc alatt éri el.

A Xiaomi a legjobb mérnököket alkalmazta az elektromos autójának építésénél, ugyanis a BMW iX-szériájának tervezője és a Mercedes-Benz Vision EQXX dizájnere dolgoztak az SU7-en. Az autó nagyjából akkora, mint a BMW 5-ös sorozata: 1440 mm magas, 1963 mm széles és 4997 mm hosszú, és várhatóan három színben lehet majd rendelni.




Nézd nagyban ezt a videót!



első elektromos autója, az SU7, mely a gyártó szerint felülmúlja majd a Porschét, ráadásul sokkal több technológiát tartalmaz, mint a Tesla, ám az árakról egyelőre semmit sem lehet tudni.'>
5 hozzászólás

Levi87

10 hónapja,

Na ez menő cucc!

válasz erre

Porthos

10 hónapja, 1 napja

Igen dög. meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

10 hónapja, 1 napja

Gondolom, szép ára lesz, nem a tipikus Xiaomi olcsóság fogja jellemezni...

válasz erre

Ronalddo

10 hónapja, 1 napja

Annyira fura hogy autót is csinálnak. meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 2 napja

Amúgy nagyon dög a verda!

válasz erre