A virtuális billentyűzet lehet a következő generációs MacBook egyik nagy újdonsága

2018. augusztus 08.
4.9821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Izgalmas szabadalmakat nyújtott be a napokban az Apple, melyek a MacBook termékek következő generációjáról árulkodhattak, hiszen a levédetett ötletek alapján a gyártó virtuális billentyűzetet tenne a kérdéses eszközökbe.

Bár egyelőre még csak szabadalomról beszélünk, tehát kérdéses, hogy mindez megvalósulhat-e a gyakorlatban, de amennyiben igen, akkor a következő MacBook-ok - legkorábban jövőre - már nem kizárt, hogy virtuális billentyűzettel érkezhetnének, sőt mi több, a tapipad is rejtett formában lenne elhelyezve rajtuk.

A virtuális billentyűzet lehet a következő generációs MacBook egyik nagy újdonsága - 2. kép

A szabadalom szerint, ha egyszer megvalósulnak az Apple tervei, akkor az eszköz az iPhone-ok esetében már alkalmazott 3D Touch réteg, illetve a kapcsolódó Taptic-engine összjátékával olyan hatást érne el a virtuális megoldással is, mintha valódi gombok lennének az ujjaink alatt.
4 hozzászólás

VDemon

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nagy tömegeknek ez egy használhatatlan megoldás lenne. A tartalomfogyasztóknak oké, de a gyártóknak nem.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Elhiszem hogy az Apple ezt is meg tudja úgy csinálni hogy használható legyen, nekem akkor is nagyon furának tűnne.

válasz erre

Harder

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nem tudnám elképzelni hogy munkára képernyőn pötyögést használjak.

válasz erre

login_password

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Erre még nagyon fel kell készülnie a világnak. Nem hiszem h a közel jövőben egy ilyen gép be lesz mutatva.

válasz erre