A világ legjobb DJ-i pörgetik a lemezeket az idei Balaton Soundon

2024. június 16.
12.2661
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén a szokásostól eltérően, egy héttel később, július 3-6 között kerül megrendezésre a Balaton egyik legnépszerűbb zenei fesztiválja, ahol ismét a világ legjobb DJ-i érkeznek majd a nagyszínpadra, hogy megmozgassák a hazai közönséget, a fellépők névsora pedig már teljessé vált.

A tavalyi év során merőben megváltozott a Sound helyszíne, ugyanis megújult a nagyszínpad, hatalmas ledfalat kapott, amitől még látványosabbá váltak az előadások. Ez idén sem lesz másképp, ráadásul a második naptól már hajnal 3-ig tartanak itt a programok az eddigi este 11 helyett. Átalakul a Sound helyszíne is, a főbejárat új helyre kerül és a nagy előzetes érdeklődés miatt átalakítják a fesztivál vendégterét is.

A VIP-t kedvelők is örülhetnek, ugyanis megújult élményekkel és tematikákkal várják az idén érkezőket. A Nagyszínpadon olyan sztárfellépők szettjeit lehet majd meghallgatni, mint a Purple Disco Machine, Paul Kalkbrenner, John Newman, Marshmello, Timmy Trumpet vagy éppen a Q-Dance. A Sound másik nagyszínpada, a B Stage, a B my Lake prezentálásában. Itt fellép majd Adam Beyer, Maceo Plex, Hot X, Estella Boersma, Fjaak, Amelie Lens és még sokan mások. Jegyek és bérletek még kaphatóak, érdemes minél előbb beszerezni őket.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

8 hónapja, 1 hete és 4 napja

Egy napot biztos leszek, de még nem választottam.

válasz erre

Porthos

8 hónapja, 1 hete és 4 napja

Gondolom mennyire örülnek a lakók a hajnalig tartó bulinak! röhögő smiley Mondjuk engem nem zavar, tovább tudom csapatni a szombatot. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

8 hónapja, 1 hete és 5 napja

Paul Kalkbrenner! meglepett smiley Ott a helyem!

válasz erre

Levi87

8 hónapja, 1 hete és 5 napja

Egyértelműen ott a helyem! mosolygó smiley

válasz erre