Az Instrumental nevű vállalat, amely arra szakosodott, hogy segítsen a gyártóknak a minőség ellenőrzésben, valamint próbálnak minden fizikai együtthatót figyelembe venni és ez alapján biztonságosnak ítélni egy-egy eszközt, előállt egy magyarázattal a Note szériával kapcsolatban.
A saját vizsgálatuk alapján a Samsung Galaxy Note 7 vesztét a túl agresszív dizájn okozhatta. Mint mondták, a Samsung a végletekben és a maximalitásban gondolkodik, így hírünk alanyánál is ezt próbálták véghez vinni. Vékonyság, kompaktság és mindent a lehető legkisebb helyre bezsúfolni, amit a technika, jelen esetben az akkumulátor már nem bírt elviselni, így véletlenszerű időközönként elhaláloztak.
Konklúzióként azt szűrték le, hogy ez elkerülhető lett volna egy kisebb kapacitású akkumulátorral, de akkor helyzeti előnyt vesztettek volna üzemidő tekintetében az Apple modelljeivel szemben, sőt még a tavalyi Note 5-tel szemben is.