A tudósok rábukkantak egy újabb vércsoportra

2022. október 07.
40.1121
csirkee profilja, adatai
csirkee
Bár sokan azt gondolják, hogy A, B és 0-ás vércsoport létezik, valamint ezeknek a keveredése, de létezik a vércsoportoknak egy kevésbé ismert típusa, az Er, melyből már többet is felfedeztek a kutatók az évtizedek során és most a 44-re is sikerült rátalálni.

A Blood folyóiratban megjelent kutatási eredmények abból fakadtak, hogy a közelmúltban egy állapotos nő elveszítette gyermekét, ugyanis a nőnek ritka vércsoportja volt, ami nem fért össze a kisbabával és a szervezet gyakorlatilag kilökte magából a magzatot. Bár az orvosok császármetszéssel próbálták megmenteni a babát, nem sikerült, agyvérzést kapott. Az orvosok ezek után kezdték el vizsgálni a nő vérét.

Ekkor derült ki, hogy az Er ritka alcsoportba tartozik a nő vércsoportja. Az Er, csak 1982-ben bukkant fel és egy 44. vércsoport alapját képzi. A kutatók az afrikai populációkban az Er5-változat magas elterjedtségét találták, mely szerintük a malária ellen előnyt jelenthet az embernek. Még keveset tudnak ezekről a vércsoportokról a kutatók, ezért a jövőben még több vizsgálatot folytatnak.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 13 napja

Nem hittem volna hogy ebben a témában még lesz mit felfedezni.

válasz erre

TEchie

1 éve, 14 napja

Ez de durva! Azt hittem, ezen azért már túlvagyunk, szóval hogy ebből nem lesz több.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 14 napja

Na neeee ez be****ás!

válasz erre

techiii

1 éve, 14 napja

Az kemény, hogy ilyenek vannak

válasz erre