A Tesla őszre elhalasztja Robotaxijának bemutatóját

2024. július 16.
19.2801
csirkee profilja, adatai
csirkee
Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója hétfőn megerősítette, hogy a Tesla augusztusra tervezett robotaxi eseményét októberre halasztották, miután egy fontos változtatást kért a jármű elejével kapcsolatban, továbbá több időre van szükség ahhoz, hogy még többet mutassanak más dolgokból is.

Még idén áprilisban derült ki, hogy a Tesla egy új robotaxin dolgozik, aminek a leleplezése idén augusztusban lett volna, de most Elon Musk megerősítette X-en, hogy csak októberben fogják bemutatni az új önvezető járművet. A vállalatnak több idő kell ahhoz, hogy elkészüljenek a prototípusok, ráadásul a tervezőcsapatnak néhány elemet újra kellett terveznie.

Az autonóm taxiszolgáltatás létrehozásának ötlete már évek óta motoszkál a Tesla körül, ám egészen mostanáig csak tervként szerepelt, idén azonban be is mutatkoznak az első prototípusok, melyek várhatóan először csak Amerika néhány városában lesznek elérhetőek, hiszen a világ legtöbb országában nem engedélyezett az önvezető járművek.
4 hozzászólás

Ronalddo

9 hónapja,

Annyi baj legyen. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

9 hónapja, 1 napja

Ráérnek...

válasz erre

petrovicsz

9 hónapja, 1 napja

Nem sok értelmét látom még ezeknek.

válasz erre

CharlieFirpo

9 hónapja, 1 napja

Mindegy, nálunk úgysem lesz releváns.

válasz erre