A tervek szerint 2021 szeptemberében mutatkozhat be az iPhone 13

2020. december 15.
17.3811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár addig még sok víz lefolyhat a Dunán, illetve még bármilyen szupervírus romokba döntheti a civilizációnkat, de Ming-Chi Kuo, az Apple ügyeletes elemzője szerint az amerikai gigavállalat 2021-ben visszatérhet korábbi ütemtervéhez az iPhone kapcsán.

Ennek megfelelően az előttünk álló esztendőben ismét szeptember magasságában számíthatunk majd az iPhone 13 bemutatójára, ami az idei modellek esetében is hasonlóképpen alakult volna, csakhogy a járványhelyzet miatt októberre, sőt az iPhone 12 mini és a 12 Pro Max esetében novemberre tolódott a bemutató, illetve a megjelenés.

Kuo eloszlatta azokat az aggodalmakat, miszerint a TSMC az A15 chipsgyártás terén problémákba ütközött volna, megfelelő mennyiségben és minőségben állnak majd az Apple rendelkezésére az új lapkakészletek, noha hangsúlyozandó, hogy szeptemberig még rengeteg változás történhet.
szerint az amerikai gigavállalat 2021-ben visszatérhet korábbi ütemtervéhez az iPhone kapcsán.'>
3 hozzászólás

VDemon

4 éve, 1 hónapja és 17 napja

Mint minden évben... mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

4 éve, 1 hónapja és 17 napja

Na neeeee, micsoda meglepetés. röhögő smiley

válasz erre

techiii

4 éve, 1 hónapja és 18 napja

Szokásos időpont.

válasz erre