A vendégek listája nyilván részben a tavalyra beharangozott nevekből áll majd, de új arcok is felkerültek a felsorolásba. Az örök harcos Hegylakó, azaz Christopher Lambert lesz az egyik húzónév az idei shown, de itt lesz a képregények rosszfiúja, a Marvel Comics egyik legjobb írója, azaz Donny Cates is, akinek a nevéhez nem kisebb címek köthetők, mint a Venom, a Doctor Strange, vagy a Thor, de Thanos is gonoszkodott már a kezei között.
De itt lesz Kai Meyer is, akinek neve már régóta szerepel a fantasy legendák körében, évtizedek óta ő a műfaj egyik legnépszerűbb szerzője Németországban. Az 1994-es The Ghost-Seer-rel vált ismertté, később a "Merle" trilógia jelentette számára az első nemzetközi sikert. Mostanra több mint 60 regénye jelent és nemzetközi sikereinek legjobb igazolása, hogy több mint 30 nyelvre fordították már le őket.
Christopher Lambert is tiszteletét teszi az idei VIECC rendezvényen
A teljes felhozatal természetesen még bőven várat magára, de bátran állíthatjuk, 2021-ben ismét illusztris vendég-listával büszkélkedhet majd a rendezvény. A nemzetközi színészek és alkotók mellett természetesen, mint minden évben most is jelentős szerepet kap a gaming és a cosplay, hiszen ez a geek rendezvény alfája és omegája.
A műfaj jeles képviselője Faerie Blossom, aki social felületein több mint 400 000 követővel a német cosplay-szcéna egyik legnagyobb alakja. Legismertebb megformálásai többek között Harley Quinn, és Bloom a Winxből.
A szerkesztőség által ismét nagyon várt VIECC idén november 20-21-én kerül megrendezésre a szokásos bécsi helyszínen. Az early bird jegyértékesítés már megkezdődött, június 15. és 27. között 50% kedvezménnyel lehet vásárolni a VIECC 2021-re jegyet a www.viecc.com/tickets oldalon.