A stúdió egy évad után törölte a The Winchesters sorozatot

2023. május 12.
23.8521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még tavaly októberben jelent meg a The Winchesters című előzménysorozat, mely Dean és Sam Winchester szüleinek fiatalkori kalandjaira koncentrált, ám a jelek szerint nem volt olyan sikere, mint anno az Odaát szériának, ugyanis a stúdió bejelentette, hogy nem lesz belőle folytatás.

Még március elején írtunk arról, hogy bizonytalanná vált a The Winchesters jövője és úgy tűnik be is bizonyosodott a dolog, hiszen a CW nem újítja meg a sorozatot. Az előzménysorozat Mary és John Winchestrerre koncentrált, akik már korán megismerték a szörnyek világát, még a fiúk érkezése előtt. A széria azonban nem ért el olyan kimagasló sikereket, kevés nézőt vonzott.

A sorozat executive producere Jensen Ackles - az Odaátban ő alakította Deant - már izzította is követőit és kampány indult a Save The Winchesters címen a közösségi médiában. Ha elég támogatója lesz a projektnek, akkor nem kizárt, hogy egy másik stúdió megszerzi a jogokat és folytatni fogja a szériát, ám erre viszonylag kicsi az esély. Lehet végleg el kell búcsúznunk a Supernatural franchisetól.
5 hozzászólás

Porthos

2 éve, 9 napja

Őszintén szólva teljesen megértem.

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 10 napja

Már az elképzelést sem értettem..

válasz erre

Fikarc

2 éve, 10 napja

Nem vagyok meglepve.

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 10 napja

Nem csodálom, egy rakás ****.

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 10 napja

Micsoda kirobbanó siker! röhögő smiley Komolyan, mire számítottak?

válasz erre