A MediaFire vezérigazgatója, Derek Labian válaszolt a La Liga kérelmére és elmondta, hogy ők folyamatosan küzdenek azért, hogy szerzői jog alá eső tartalmak ne legyenek elérhetőek a szolgáltatásukon keresztül és folyamatosan együtt dolgoznak a hatóságokkal. A La Liga állítása szerint a MediaFire-nek megvannak az eszközei arra, hogy kiszűrjék az ilyen tartalmakat, de azt a sport tartalmakra nem alkalmazzák, ezt Labian ellenben tagadja - állítja nincs olyan általános módszer és eszköz amivel ezt megtehetnék.
Labian kiemeli, hogy a La Liga irányából az elmúlt évben mindösszesen kettő darab megkeresés volt, hogy olyan tartalom érhető el az oldalon, ami hozzájuk tartozik, amit el is távolították a szerverekről, így nem érthető, hogy miért kerültek most célkeresztbe.
A La Liga egyébként ebben a kérelmében olyan szolgáltatók ellen is hangot adott, mint a NameCheap, Cloudflare, Shopify hosting szolgáltatók, Alibaba és e-Bay e-kereskedelmi platformok és a Telegram üzenetküldő. A La Liga arra hivatkozva emeli ki ezeket, mert segítségükkel illegálisan terjeszthetőek a szerzői jogi tartalmak.