A csillagászok már régóta panaszkodnak amiatt, hogy a Starlink műholdak bele zavarnak a megfigyelésekbe. A vállalat már több megoldást is kidolgozott a problémára, legutóbb például 300 szatellit pályáját módosította, csökkentette a magasságukat. Alap esetben a Starlinkek a Földtől 550 kilométeres magasságban keringenek.
A mostani teszt során 300 műhold pályáját 350 kilométeres magasságig csökkentették, hogy csökkenjen a csillagászatra gyakorolt hatásuk. Az első visszajelzések alapján jól működik a dolog, egy chilei távcső képein 60 százalékkal kevesebb volt a Nap által megvilágított műholdak száma. A vállalat szerint az alacsonyabb pályán keringő műholdak kevésbé tudják felfogni és visszaverni a napsugarakat, így nem feltűnőek annyira és nem zavaróak.