Elon Musk űrvállalata tavaly hat Starship tesztrepülést hajtott végre, idén pedig már kettőt is, melyek elég felemásra sikeredtek, ennek ellenére az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) engedélyt adott a vállalatnak, hogy felgyorsítsák megarakétájuk dél-texasi indításait.
Már tavaly lehetett tudni, hogy a SpaceX idén lényegesen több Starship indításra készül, ugyanis egyre közelebb az Artemis küldetés és Donald Trump is szorgalmazza a Mars meghódítását. Éppen ezért az űrvállalat 25 rakétaindításra kért engedélyt, az FAA pedig a napokban meg is adta ezt a számukra. Ennek köszönhetően a SpaceX a Starbase-ről évente indítható Starship-űrhajók számát ötszörösére, 25-re növelheti.
Emellett évente akár 25 leszállást is engedélyez a telephelyen a Starship két fokozata - a Super Heavy nevű óriási gyorsítórakéta és a Starship, vagy egyszerűen Ship néven ismert felső fokozatú űrhajó - számára. A SpaceX jelenleg a Starship kilencedik repülésére készül, hajtóműteszteket végeztek már a Super Heavy és a Ship űrhajókkal, de egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz a tervezett indítás.