A Samsung tulajok a legboldogabbak

2017. december 12.
6.9781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az élet szinte minden részletéről készült, vagy hamarosan készülni fog kutatás, ez utóbbit erősíti meg a mostani is, amiből azt szűrték le, hogy a Samsung tulajok boldogabbak mint az Apple-t használó társaik.

A LikeFolio végezte el a fenti állítás bizonyítását, amit az elmúlt 12 hónap közösségi bejegyzéseire alapozták, és ebből az derült ki, hogy a Samsung mobilt választó vásárlók elégedettebbek a készülékeikkel, mint az iPhone mellett voksolók.

Ehhez egy grafikon is készült, amit lentebb beillesztettünk, és amiből látszik, hogy az Apple vásárlók körülbelül 60-70%-a az, aki pozitív visszacsatolást küld a közösségi felületeken, míg a Samsung esetében kicsit hullámzóbb ez a trend, de döntő többségében magasabb százalékban van jelen az elégedettség.

A Samsung tulajok a legboldogabbak - 2. kép

A statisztika december elejéig tart, de érdekes lett volna ha kivárják az év végét, ugyanis csak most kezd mindenhol elterjedni az iPhone X, amitől sokat vár az Apple, és talán ennek hatására jóval közelebb kerül egymáshoz a két görbe.
3 hozzászólás

techiii

8 éve, 16 napja

Mondjuk az apple tulajok sokkal kiegyensúlyozottabbak, ahogy az ábrát nézem.

válasz erre

iPet

8 éve, 16 napja

Én boldogabb vagyok mint a legtöbb Samsung tulaj. Akkor anomália vagyok a rendszerben vagy mi?

válasz erre

inkognito

8 éve, 16 napja

röhögő smiley ezt a baromságot

válasz erre