A rossz időjárás miatt halasztja a NASA a Crew-3 rajtját

2021. október 31.
96.9891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A rossz időjárás három nappal késlelteti a Nemzetközi Űrállomásra irányuló következő kereskedelmi legénységi küldetés indítását, ugyanis a NASA október 30-án kora reggel jelentette be, hogy elhalasztja a Crew-3 küldetés indítását.

Ezt eredetileg mára, azaz október 31-ére, keleti idő szerint hajnali 2:21-re terveztek a Kennedy Űrközpontból. Az ügynökség közölte, hogy a startot november 3-ára ütemezte át.

A késés oka az időjárás volt. Az előrejelzések szerint a KSC-n jó körülmények uralkodtak, 90%-os eséllyel elfogadhatóak voltak az október 29-én késő este, a küldetés indítási készültségi felülvizsgálata utáni eligazításon elhangzott előrejelzés szerint.

Igen ám, azonban az ügynökség az Atlanti-óceánon uralkodó erős szélre és hullámokra hivatkozott azon az útvonalon, amelyen a Crew Dragon a Falcon 9 rakétával pályára áll. Ha az űrhajónak a rakétával kapcsolatos probléma miatt meg kell szakítania a repülést, a repülési útvonal egyes részein veszélyes körülmények között lecsapódhat.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

Az időjárásnak nem tudunk parancsolni.

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

És ez vélhetően csak egyre rosszabb lesz. Kiszámíthatatlan az időjárás.

válasz erre

Porthos

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

Egyre többször szól bele az időjárás az űrkutatásba. Lassan kár tervezgetni, repülnek amikor süt a nap és kész. röhögő smiley

válasz erre

login_password

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

Van ez így.

válasz erre