A tervek szerint az Amerikai Űrkutatási Hivatal Artemis küldetései várhatóan legkorábban 2025-ben küldenének ismét embert a Holdra, addig pedig a Nokia igyekszik kiépíteni az égitesten a 4G-s mobilhálózatot, aminek a tenderét még 2020-ban nyerte el a vállalat.
A Nokia ismét történelmet írhat majd, ugyanis ők lesznek az elsők, akik mobilhálózatot (internetet) építhetnek ki a Holdon, hogy stabil kapcsolatot tudjon majd létesíteni a Holdra érkező legénység. A CNBC hírei szerint a Nokia célja, hogy ez év végére üzembe helyezze a 4G internetet a Holdon, ehhez pedig a SpaceX rakétákra támaszkodnak majd a szükséges hardverek Holdra szállításában.
A hálózat egy Nova-C holdraszállóhoz csatlakoztatott bázisról fog működni. A küldetés részeként napelemes rovert is szállítanak. A rovert és a leszállót úgy tervezték, hogy LTE internetkapcsolaton keresztül kommunikáljanak egymással a Holdon. A tervek szerint a hálózati bázis a Shackleton-kráterben fog landolni, a Holdnak egy olyan területén, amely a Hold déli pólusa közelében található.