A Neuralink engedélyt kapott az emberkísérletekre Kanadában

2024. november 22.
7.3351
csirkee profilja, adatai
csirkee
Egészen mostanáig csak az Egyesült Államokban végezhetett emberkísérleteket Elon Musk agy-számítógép interfészekkel foglalkozó vállalata, akik már két páciensbe is sikeresen beültették chipjüket és hamarosan már Kanadában is jelentkezhetnek kísérletekre az emberek, miután engedélyt kaptak.

A Neuralink idén év elején ültette be először Telepathy névre keresztelt chipjét emberi agyba, melynek köszönhetően a nyaktól lefelé teljesen lebénult Noland Arbaugh ismét tudott videojátékozni és különféle feladatokat elvégezni. Őt követte egy másik beteg, Alex, aki az agy chip segítségével tudott a Counter Strike 2 videojátékkal játszani.

A vállalat a közelmúltban megszerezte a Health Canada jóváhagyását, hogy humán kísérleteket indítson az országban, és a Toronto Western Hospital lesz az első és kizárólagos sebészeti helyszín, ahol az eljárást elvégzik majd. A Neuralink immáron aktívan keresi a potenciális résztvevőket a következő kísérlethez, ahová szintén olyan betegeket keresnek, akik korlátozottan vagy egyáltalán nem tudják mozogatni végtagjaikat valamilyen oknál fogva.

4 hozzászólás

Ronalddo

6 hónapja, 3 hete és 1 napja

inkognito írta:
Vajon miért akartak Kanadában is tesztelni? Nem elég USA?
Gondolom jogi okok vannak a háttérben... Kanada talán többféle dolgot enged...

válasz erre

petrovicsz

6 hónapja, 3 hete és 1 napja

Egyszer ennek is el kellett jönnie. mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

6 hónapja, 3 hete és 1 napja

Vajon miért akartak Kanadában is tesztelni? Nem elég USA?

válasz erre

CharlieFirpo

6 hónapja, 3 hete és 1 napja

De durva. meglepett smiley

válasz erre