A NASA novemberre halasztotta az Artemis-küldetést

2022. október 02.
33.8951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az amerikai űrügynökségnek nem volt szerencséje a történelminek számító Artemis-küldetés során, melyet idén augusztus végén szeretett volna elindítani az ügynökség, de ez nem jött össze, ugyanis problémák merültek fel az SLS rakétánál és az időjárás sem kedvezett.

Az Artemis I kilövés indította volna el azt a Hold-küldetés, mellyel a NASA 2025-re ismét embert szeretne küldeni a Holdra - melyre 50 éve volt utoljára lehetősége - , ám a folyamatos csúszások és problémák miatt az is lehet, hogy az egész projekt tolódni fog. A NASA most hivatalosan bejelentette, hogy november 12. és november 27. között szeretné elindítani az Artemis-t.

Legutóbb az Ian hurrikán miatt kellett csúsztatniuk, még a rakétát is visszavitték a jármű-összeszerelő épületbe, ugyanis féltek, hogy baja lesz a rossz időben. Ez az oka annak, hogy októberben nem lesz lehetősége elindítani Hold-projektjét az ügynökségnek, novemberig várniuk kell. De addig még több tesztet tudnak lefuttatni, hogy végre minden simán menjen.
5 hozzászólás

betyár

1 éve, 8 hónapja és 3 napja

Csak már jönne nekik össze.

válasz erre

Porthos

1 éve, 8 hónapja és 3 napja

Sosem indulnak el. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

1 éve, 8 hónapja és 3 napja

Lehet ebből már csak 2023 lesz..

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 8 hónapja és 4 napja

Hát de novemberben mitől lenne jobb idő? meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

1 éve, 8 hónapja és 4 napja

Akkor meg majd a hóesés miatt nem sikerül. röhögő smiley

válasz erre