Az év eleje nem sok filmújdonságot tartogat, ezért az emberek továbbra is a tavaly megjelent alkotásokat nézik a mozikban, ennek köszönhetően a Vaiana második része már közelít az 1 milliárd dolláros bevételhez, miközben a Sonic harmadik része és a Mufasa is szépen teljesít.
Dwayne Johnson főszereplésével készült Vaiana 2. animációs film immáron 989,8 millió dollár bevételnél jár a hétvégét követően, nagy valószínűséggel össze fog jönni az 1 milliárd is. Az év elején debütált a hazai mozikban Robert Eggers Nosferatu című horrorfilmje, mely 135,8 millió dollárnál jár. Szerencsésebb helyzetben van a Sonic franchise, ami a harmadik résznek köszönhetően elérte az 1 milliárd dolláros bevételt.
Szintén szépen teljesít a mozikban a Mufasa: Az oroszlánkirály című animációs film, mely a hétvégét követően 539,7 millió dollár bevételnél jár. A 2019-ben megjelent Az oroszlánkirály ennél jóval szebben teljesített anno, ugyanis elérte az 1,6 milliárd dolláros bevételt.