A mobilok mellett más Google hardverek is érkeztek

2016. október 05.
1.7991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Google sokáig adós volt az idei hardveres újdonságaival, ám tegnap minden új fejlesztésről lerántották a leplet, a legnagyobb hangsúly természetesen az új okostelefonokra került, ugyanakkor érdemes körüljárni, hogy milyen egyéb hardveres újdonságokat mutatott be a vállalat.

Az új Pixel mobil család mellett ugyanis frissült a Chromecast széria, bemutatkozott a vállalat okosotthonokba szánt vezérlőközpontja és kaptunk egy ígéretes hálózati eszközt is a már megszellőztetett VR Headset mellé.

A mobilok mellett más Google hardverek is érkeztek - 2. kép

A Google WiFi a hagyományos routereket hivatott leváltani, méghozzá egy nagyobb lakásban akár egyszerre több készülékkel, hiszen csomagajánlatot is kínál majd a vállalat. A hálózati eszközt okostelefonos applikációval lehet a legegyszerűbben elérni, a szoftverben különféle funkciókat aktiválhatunk és menedzselhetjük az eszközt, mely direkt több eszköz kiszolgálására lett megtervezve.

A mobilok mellett más Google hardverek is érkeztek - 3. kép

A Google Home minden okosotthonban jó szolgálatot tehet, leginkább az Amazon Echo-ra, valamint a Samsung és az LG vezérlőire hasonlít. A legnagyobb előnye az új Google Asszisztens, mely önmagában is rengeteg funkciót kínál az eszközön, de mindezek mellett összeköti például a mobilunkkal. Lejátssza a kért zenét, felolvassa a napi teendőket, bevásárlólistát készít a mobilunkra és egyfajta Google adatbázisként is szolgál, így szinte bármit kérdezhetünk tőle, amire a Google tudja a választ.

A mobilok mellett más Google hardverek is érkeztek - 4. kép

A Google Chromecast Ultra sokban hasonlít az előző Chromecast modellekre, de továbbfejlesztett belsőt kapott, mely lehetővé teszi, hogy 4K UHD tartalmakat streameljünk. A vezérlést mobillal oldhatjuk meg, rengeteg applikáció támogatja majd az eszközt, melyet a Google Asszisztens is tud vezérelni.

A mobilok mellett más Google hardverek is érkeztek - 5. kép

A virtuális valóság komolyabb hardveres mezejére pedig a Google Daydream View VR Headset vezeti be a vállalatot, mely továbbra is egy mobilos VR Headset. Ugyanakkor az új platform még jobb élményeket, a kialakítás pedig kényelmet ígér. Az eszközhöz tartozik egy apró kontroller is, mely mozgásérzékelővel lett ellátva, így igazi multifunkciós vezérlőként használhatjuk.
2 hozzászólás

Gólem

9 éve, 4 hónapja és 11 napja

Tény hogy rendesen kialakították a saját hadverbázist, de ez a vonal messze van attól amiért egyáltalán elindult a referenciamodell-vonal. szomorú smiley

válasz erre

Levi87

9 éve, 4 hónapja és 11 napja

Komoly szettet pakoltak a telefon mellé. meglepett smiley Komplett Google ökoszisztéma ez!

válasz erre