Tavaly a Microsoft még azzal indította az évet, hogy 2024 az AI PC-k éve lesz, idén már más a szlogen. Továbbra is arra próbálja ösztönözni a felhasználókat, hogy váltsanak számítógépet, frissítsék a hardvert, melyek képesek futtatni a Windows 11-et. A vállalat úgy véli, hogy idén az embereknek nem új hűtőszekrényt vagy TV-t kell venni, hanem inkább új PC-t.
A Windows 11 még mindig nagyon kevés számítógépen fut, a legtöbb felhasználó továbbra is Windows 10 operációs rendszert használja, ennek pedig az egyik legnagyobb oka az, hogy néhány éves gépekre egyszerűen nem lehet telepíteni az új szoftvert, olyan nagy a forrásigénye. Mindeközben a Microsoft idén is nagy hangsúlyt fog fektetni az AI-technológiába.