A Microsoft a legutóbbi negyedévben 69,6 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest, miközben az elemzők 68,8 milliárdos bevételre számítottak. Satya Nadella vezérigazgató elmondása szerint az AI-üzletág meghaladta a 13 milliárd dolláros éves bevételi rátát, ami 175 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A vállalat Azure és egyéb felhőszolgáltatások üzletága 31 százalékkal nőtt éves szinten, ami enyhe csökkenés az előző negyedévi 33 százalékos éves növekedéshez képest. A gaming szekció azonban már nem büszkélkedhet növekedéssel, a játékokból származó bevétel 7 százalékkal, az Xbox hardverbevétele pedig 29 százalékkal csökkent. A vállalat inkább a szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt ebben a szekcióban is, az Xbox tartalmak és szolgáltatások bevételei 2 százalékkal nőttek - Xbox Game Pass-nak köszönhetően.