A Meta sikeresen elkerülte azt, amitől igazán tartott: egy szövetségi bíró egy mérföldkőnek számító trösztellenes ügyben a közösségi média vállalat mellett döntött, megállapítva, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) nem bizonyította, hogy a Meta monopóliummal rendelkezik.
Az FTC 2020-ban, Donald Trump elnök első hivatali ideje alatt antitröszt-vádakat fogalmazott meg a Meta, akkor még Facebook néven ismert vállalat ellen. Azzal érveltek, hogy az egykori riválisai, az Instagram és a WhatsApp felvásárlásával a vállalat károsította az amerikai fogyasztókat, mivel elfojtotta a versenyt a közösségi média iparágban.
A Meta szerint valójában ezek a szolgáltatások csak a vállalat befektetéseinek köszönhetően tudtak 1 milliárd felhasználós alkalmazásokká nőni, és a TikTok felemelkedését hozta fel bizonyítékként arra, hogy továbbra is erős versenynek van kitéve.
Kedden James Boasberg amerikai szövetségi bíró Zuckerbergék javára döntött, szerinte az FTC nem tudta bizonyítani, hogy a Meta jelenleg is monopóliummal rendelkezik-e. A bizottság csalódott az ítélettel és még fellebbezhet a döntés ellen, de azt még nem tudni, hogy tényleg meg fogják-e tenni.
