A világ egyik legnagyobb játékgyártója, a Mattel nemrégiben bejelentette, hogy az idén nyáron megjelenő Barbie film csupán a kezdet, ugyanis terveik szerint a jövőben további NEGYVENÖT!!! filmet fejlesztenének a népszerű játékaik alapján, mindeközben 13-mat már bejelentettek és azok fejlesztés alatt állnak.
Az egész világ rózsaszín Barbie-lázban ég, amióta megjelent Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült film első előzetese. A közösségi médiában már új trendek alakultak és a divatvilág is megőrült a Barbie-stílusért. A Mattel pedig a jelek szerint szeretné meglovagolni a dolgot és a jövőben több játékukat is filmvászonra vinnék, ugyanis további 45 film van fejlesztés alatt - írja a The New Yorker.
A játékgyártó vállalat korábban 13 filmet már bejelentett, melyek között olyan projektek szerepelnek, mint például a He-Man, a Polly Pocket és a Major Matt Mason, de a Mattelnél olyan franchiseok találhatóak, mint a Hot Wheels, a Matchbox vagy éppen a népszerű kártyajáték, az Uno. Még az sem kizárt, hogy egy komplett játék-univerzumot fog felépíteni a vállalat, csak legyen elég bevételük.