A kutatók szerint folyamatosan süllyed New York város a súlya miatt

2023. május 17.
25.3230
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Egy tudóscsoport megállapította, hogy New York városa lassan süllyed a súlya alatt, mely egy gyakori természeti jelenségnek köszönhető, amikor a nehéz dolgok, például az épületek, fokozatosan leülepednek az idő múlásával, de mégis arra figyelmeztetnek a kutatók, hogy érdemes odafigyelni erre.

Az Earth's Future folyóiratban megjelent friss tanulmány számításai szerint a város lassan, évi 1-2 milliméteres ütemben süllyed, ami nem hangzik nagyon rémisztőnek, ám ez egy átlag, egyes részek ennél sokkal gyorsabban süllyednek. A süllyedésnek több oka is lehet, de egy ekkora városban, ahol ilyen nagy épületek vannak, nem meglepő a dolog.

A Parsons és csapata által végzett kutatás során több mint egymillió New York-i épület teljes tömegét határozták meg. Az eredmények azt mutatták, hogy ezeknek a szerkezeteknek a halmozott tömege elérte a 764 milliárd kilogrammot. A kutatók ezután egy 100 x 100 méteres négyzethálóra osztották a várost, és a gravitációs erő figyelembevételével kiszámították az épületek súlya által okozott lefelé irányuló nyomást. A földfelszín magasságával kapcsolatos műholdas adatok elemzése után a kutatók összehasonlították modelljeiket, és feltérképezték a város becsült süllyedést.

A jövőben az megnövekedett urbanizáció, a talajvíz elvezetés ronthat a süllyedés helyzetén, ezért már most arra figyelmeztetnek a tudósok, hogy lépni kell mielőtt túl késő lenne.
3 hozzászólás

inkognito

2 éve, 2 hónapja és 16 napja

Az komoly. Bár 1-2 mm nem sok, de azért az nem semmi.

válasz erre

Porthos

2 éve, 2 hónapja és 16 napja

Emellett nő a tengerszint is, lesz itt még zűr.

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 2 hónapja és 17 napja

Aztaaaaaa!!!! meglepett smiley

válasz erre