A kínaiak bemutatták a világ első klónozott cicáját

2019. szeptember 06.
6.9921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A kutyák után sikeresen klónozta a világ első cicáját is a kínai Sinogene, lévén képesek voltak arra, hogy szinte teljesen reprodukálják az alanyállat, avagy Fokhagyma teljes DNS-rendszerét, aki hét hónappal a klón megszületése előtt pusztult el.

A klónállat július 21-én látta meg a napvilágot, az első vizsgálatok alapján pedig a két cica között már külsőre is több mint 90 százalékos az egyezés, amit az állat tulajdonosa is megerősített, aki maga kereste fel a kínai vállalatot azért, hogy újraalkossák elpusztult kedvencét.

Kínában egyébiránt egyre gyakoribb, hogy az emberek klónoztatják elpusztult kedvenceiket, még ha ez nem is túl olcsó, hiszen a macska esetében közel 10 millió forintnak megfelelő összeget kért el a Sinogene, akik korábban csak kutyákkal dolgoztak - esetükben viszont közel 15 millió forintra rúgott a klónozás végösszege.

Nézd nagyban ezt a videót!



8 hozzászólás

Tommy

5 éve, 6 napja

somogyiandras írta:
Klónoztak már sok mindent, ott is 90% fölötti a külső hasonlóság. Pl telefonok, laptopok, órák.
röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

somogyiandras

5 éve, 6 napja

Klónoztak már sok mindent, ott is 90% fölötti a külső hasonlóság. Pl telefonok, laptopok, órák.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 7 napja

Már ez is made in china.

válasz erre

techiii

5 éve, 7 napja

Nem semmi h már tudnak így klónozni.

válasz erre

inkognito

5 éve, 7 napja

mateszkusz írta:
Titokban emberrel ugyan próbálkoznak-e?
Ez egy jó kérdés. Nem lepődnék meg ha igen.

válasz erre

mateszkusz

5 éve, 7 napja

Titokban emberrel ugyan próbálkoznak-e?

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 7 napja

De beteg dolog ez.

válasz erre

Levi87

5 éve, 7 napja

Én azt hittem, klónnál 100% az egyezés. meglepett smiley

válasz erre