A John Wick 4. tarolt a mozikban a nyitóhétvégén

2023. március 27.
31.9881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Keanu Reeves által alakított bérgyilkos a múlt héten visszatért a mozikba a franchise immáron negyedik részével, amire rengetegen voltak kíváncsiak, ugyanis a filmsorozat eddigi legjobb debütálását sikerült elérnie, ami nem meglepő, a kritikák is dicsérik az alkotást.

A John Wick: 4. felvonás az első hétvégéjén 137,5 millió dollár bevételt ért el globálisan, ami elképesztő kezdés, a 2019-es harmadik fejezethez képest 73%-kal jobban teljesít a mostani rész. Ez sok mindennek köszönhető, elsősorban Keanu Reeves személyének, aki továbbra is lenyűgözi a közönséget, valamint a nagyszerű kritikáknak is - a Game Channel kritikáját itt olvashatod el.

Ezzel a bevételi összeggel sikerült legyőznie az előző hetekben megjelent Shazam! Az istenek haragja filmet, ami óriásit bukott és a bevételek továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak. A John Wick áprilisban fog debütálni még Dél-Koreában és a Közel-Keleten, majd szeptemberben Japánban is bemutatják, ahol egészen biztosan ismét szép bevételekre számíthat a film.
3 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 1 hónapja és 3 napja

Nálam nem tarolt, majd streamingen fog. röhögő smiley

válasz erre

TEchie

1 éve, 1 hónapja és 3 napja

Mindenki bírja Keanut. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 1 hónapja és 3 napja

Az kemény. meglepett smiley Pedig x-edik folytatás. röhögő smiley

válasz erre