Egy évtizedes történet ért véget egy bírósági végzéssel, Európai legfelsőbb fellebbviteli bírósága ugyanis elutasította a Google fellebbezését, amelyben szerették volna elkerülni minden idők egyik legnagyobb bírságának kifizetését.
Mint ismert, az EU még 2018-ban szabott ki egy 4,1 milliárd eurós büntetést a Google-re, méghozzá az Android operációs rendszerhez kapcsolódó trösztellenes szabályok megsértése miatt, amit a gigavállalatnak akkor esze ágában sem volt kifizetni.
Csakhogy fellebbezésüket most elutasították, mert a legfelsőbb bíróság szerint megcáfolhatatlan, hogy a Google arra kényszerítette a gyártókat, hogy Chrome-ot és más Google-alkalmazásokat telepítsenek alapértelmezettként valamennyi olyan eszközre, ami Európában megjelenik.
Mivel a legtöbb EU-s országban a Google részesedése meghaladja a 80 százalékot, ez gyakorlatilag kizárt más szolgáltatókat a keresési piacról, így a cég monopolhelyzetbe került, amit trösztellenesség miatt először 4,3 milliárd euróval büntetett az EU, majd ezt az összeget 4,1 milliárdra csökkentették, amit most ki is kell fizetnie a keresőóriásnak.

